Magyar Történelem

  Ez egy történelmi tárgyú lap a hivatkozásokat áírányítja a wikipedia.hu-ra

 

                                                        

                                                                                Attila, Isten ostora

A 360-70-es években a Belső-Ázsiából a Volga vidékére nyomuló hunok elől menekülő vizigótok bebocsátást kértek a Római Birodalom területére (376).

A Nyugatrómai Birodalom a szakadás után még nyolc évtizedig állt fenn, ez alatt a germán, hun, alán stb. támadások miatt egyre szűkebb határok közé szorult, sorra elveszítette a tartományai feletti fennhatóságát. A gótok 410-ben Alarich vezetésével végigdúlták Itáliát, elfoglalták Rómát is. A hun támadások a 400-as évektől veszélyezették főleg a Keletrómai Birodalom területeit – ezeket hadisarcok fizetésével igyekeztek elhárítani.

Bleda (Priscus: Βλήδας; Procopius: Βλέδας) (kb. 390–445) hun uralkodó 390 körül született. Ruga unokaöccseként ő követte a trónon. Halála után testvére, Attila vette át a hun nép irányítását. Tizenegy éven át uralkodott, 445-ben bekövetkezett haláláig. Bár a találgatások szerint Attila ölte meg egy vadászaton, halálának körülményeit nem ismerjük biztosan.

A középkori krónikák szerint Buda város róla kapta a nevét. Ezért Bleda király alakja a magyar irodalomban Buda néven vált ismertté. (Pl. Arany János Buda halála című költeményében

       Attila (Etele - hun uralkodó - 406 körül- 453) - Attila, az Isten ostora

                                                        Alkata, jelleme

Az Attiláról szóló tudásunk fő forrása Priscus leírása. A történész tagja volt II. Theodosius 448-ban a hunokhoz küldött, Maximosz által vezetett küldöttségnek. A nomád hunok falvát a kor nagyvárosaival megegyező méretűnek mutatta be, tömör fa falakkal. Attilát a következő képpen írta le:

„Külsejében igazi hun, alacsony termetével, széles mellével, nagy fejével, apró szemével, ritka szakállával, lapos orrával és sötét testszínével egyesítvén magában nemzetének sajátosságait…”

Attila külső vonásai valószínűleg kelet-ázsiai, pontosabban mongol származására utalnak. Szóba jöhet még a mongol és a közép-ázsiai népek embertípusának keveréke. Bizonyos, hogy a kelet-ázsiaiakra jellemző sajátos arcformája volt, melyhez az európaiak nem voltak hozzászokva, így gyakran durva jelzőkkel írták le.

A nyugati kultúrában és hagyományban Attilát „Az Isten ostora”-ként ismerik, és neve a barbarizmus és a kegyetlenség szinonímájává vált. Ez részben annak eredménye lehet, hogy jellemző vonásait azonosították a sztyeppék későbbi hadvezéreinek vonásaival – mint például a mongol Dzsingisz Kán és Tamerlane. Őket mind kegyetlen, okos és vérszomjas, harcra és rombolásra áhítozó vezérekként fogadta el a köztudat. Tényleges jelleme azonban ennél valószínűleg összetettebb. Attila korának hunjai már egy ideje keveredtek a római civilizációval, leginkább a római határ germánokkal határos területén. Így Theodosius 448-as küldöttsége idején Priscus a hunt, a gótot és a latint nevezte meg a horda fő nyelveiként. Priscus többek között beszámol találkozásáról egy keletrómai fogollyal, aki annyira hozzászokott a hunok életéhez, hogy már nem kívánt hazatérni régi hazájába. A bizánci történetíró leírása Attila alázatosságáról és egyszerűségéről Priscus félreérthetetlen csodálatát fejezi ki.

Attila korának történelmi háttere nagy hatással volt a később róla kialakult képre: a Nyugatrómai Birodalom végső éveiben összeütközései Aetiussal (akit gyakran az „utolsó római”-nak neveztek), és kultúrájának – európai szemmel nézve – furcsaságai is segítettek Attilát a vérengző barbár és minden civilizáció ellenségének szerepébe állítani, és majd minden filmben és más művészeti alkotásban ennek megfelelően tűnik fel. A germán mondák árnyaltabb leírással szolgálnak: Etzel a Nibelung-énekben, illetve Atli a Völsunga Sagában és a Edda-énekekben nemes és nagylelkű szövetséges. Néhány nemzet történelme mindig kedvező színben ábrázolja: a magyarok között és Törökországban az Attila név (Törökországban Atilla alakban is) és utolsó felesége, Ildikó neve mindmáig kedvelt maradt. Gárdonyi Géza A láthatatlan ember című művében, mely nagyrészt Priscus leírásaira alapoz, szimpatikus portrét fest Attiláról, bölcs és kedvelt vezérként.

A legenda szerint ő építettette az udinei várhegyet hogy lássa mint csapatai győzelmet aratnak.

                                      Nevének eredete

A nagy uralkodó neve Attila, Atli, Etzel és Etele alakban is fennmaradt a forrásokban. Az Attila név jelenthet „kis apát”, „atyácskát” gótul (atta: „apa” és -la kicsinyítőképző), mivel sok gót szolgált Attila alatt. Lehet ótörök eredete is. A legvalószínűbb az az elmélet, mely szerint az „atta” (atya) és az „il” (föld) szóból származik – neve így „föld atyát” jelent (de Magyarul értelmezve, az Atya földi helytartója tehát Isten Ostora). Etil volt az ótörök neve a mai Volga folyónak; innen is származhat az Attila (Etele) név. (Lásd: Etelköz.)

                                             

Az európai hunok utolsó és legnagyobb királya. Kora Európájának leghatalmasabb birodalmát uralta 434-től haláláig. Birodalma Közép-Európától a Fekete-tengerig, a Dunától a Balti-tengerig terjedt.

Mind a Kelet-, mind a Nyugatrómai Birodalom rettegett ellenfele volt: a Balkánt kétszer is megszállta, s a második elfoglalásnál magát Konstantinápolyt is körbevette. Nyugaton egészen Orleans-ig menetelt, mígnem Catalaunumnál sikerült visszafordítani. A fővárosából, Ravennából űzte III. Valentin nyugatrómai császárt 452-ben. Bár a birodalma vele elenyészett és maga után szinte semmit nem hagyott, Európa történelmének legendás alakjává vált.

Leginkább Nyugat-Európában a vad barbárság szimbóluma lett, míg egyes történetírók nagy és nemes uralkodóként említik. Három viking sagában is fontos szerepet játszik.

Attila 406 körül született. A magyar krónikás hagyomány szerint Engadiban nevelkedett, amely a Szentföldön található.

A 418-as béketárgyalásokat követően a tizenkét éves Attilát gyermekfogolyként Honorius császár római udvarába küldték. Cserébe a hunok megkapták Flavius Aetiust a rómaiak által megrendezett fogolycsere keretében.

Valószínűleg Attilát a birodalom udvaraiban, saját szokásaik és hagyományaik alapján és saját fényűző életstílusukban nevelték, abban a reményben, hogy ezeket a dolgokat visszaviszi majd saját nemzetéhez, így növelve Róma befolyását. A hunok talán azt remélték, hogy Attila segítségével javíthatják kémkedési lehetőségeiket.

Az ifjú Attila római tartózkodása alatt megpróbált elszökni, de a kísérlet nem sikerült. A birodalom intenzív tanulmányozására fordította figyelmét, miközben látszólag feladta küzdelmét helyzete ellen. A rómaiak bel- és külpolitikai elveit tanulmányozta. Gyakran titokban megfigyelte őket diplomáciai tanácskozásokon külföldi miniszterekkel. Tanult a vezetésről, protokollról és más lényeges, későbbi uralkodóknak és diplomatáknak fontos dolgokról. Csak felnőttkorában tudott visszatérni népéhez.

Attila hun király serege 451-ben kelt át a Rajnán; előrenyomulásuk a catalaunumi csata után megtorpant, ám a következő évben Itáliába is betörtek, s egészen Aquileiáig nyomultak.

Részletesen:

Közös királyság

           A Hun Birodalom Közép-Ázsia sztyeppéitől a mai Németországig, a Dunától a Balti-tengerig terjedt

A hunok Rua (Ruga, Rhuas) hadúr vezetésével 432-re egyesültek. 434-ben Rua meghalt, és unokaöccseire, Mundzuk testvére fiaira, Attilára és Bledára (*390 körül – †445) hagyta a hun törzsek irányítását. Ez időben a hunok II. Theodosius császártól követelték a Bizánci Birodalomba menekült néhány „renegát” törzs kiadatását. A következő évben Attila és Bleda Margusnál (ma Pozsarevác) fogadta Bizánc küldöttét, és hun szokás szerint mindannyian lóháton ülve szerződést kötöttek: a keletrómaiak nem csak a menekült törzseket (akiknek jó hasznát vették a vandálok ellen) fordították vissza, hanem megduplázták 350 római fontnyi (kb. 114,5 kg) aranyra az adójukat (tribute), megnyitották a piacaikat a hun kereskedők előtt, és a hunok által ejtett valamennyi fogolyért 8 solidust fizettek váltságdíjként. A megállapodással elégedett hunok felszedték sátraikat, és visszavonultak a kontinens belső területeire, vélhetően a birodalmuk megerősítésére.

Theodosius felhasználta az alkalmat Konstantinápoly falainak megerősítésére, és felépítette a tenger felől védő első falat is, illetve a Duna-menti határa védvonalát is megerősítette. A következő öt évre a hunok eltűntek a római szemek elől, de 440-ben újra felbukkantak a birodalom határainál, megtámadva a szerződés alapján meglévő, a Duna északi partján működő piac kalmárait.

Attila és Bleda további háborúval fenyegetőzött, azt állítva, hogy a rómaiak nem tartották be a szerződést, továbbá Margus (a mai Belgrád melletti település) püspöke átkelt a Dunán, hogy megszentségtelenítse a hun királyi sírokat a Duna északi partján. A hunok a folyón átkelve nagy illír városokat és erősségeket romboltak le, köztük (Priscus szerint) Viminaciumot is A támadást Margusnál kezdték, mivel a püspök, akit a rómaiak átadni terveztek, titokban átszökött a barbárokhoz, és elárulta, feladta a városát.

Theodosius a folyómenti véderőit visszavonta, hogy válaszolhasson a 440-ben Karthágót elfoglaló vandál Geiserich (Geiseric, Gaiseric, Genseric) és az Örményországot 441-ben megszálló szaszanida II. Yazdegerd (Izdegerdes) támadásaira. Így Attila és Bleda előtt nyitva állt az út Illírián keresztül a Balkánra, amit 441-ben el is özönlöttek. A hun sereg megsarcolta Margus és Viminacium városát, elfoglalta Sigindunumot (a mai Belgrádot) és Sirmiumot. Fordulat állt be 442-ben, amikor Theodosius kivonta a csapatait Észak-Afrikából, és nagy mennyiségben új pénzt veretett a hunok elleni hadjárat finanszírozására.

Attila és Bleda válaszul 443-ban újraindította a hadjáratát. A Duna mentén haladva legyőzték Ratiara katonai központjait és sikeresen megostromolták Naissus városát (a mai Ništ), olyan haditechnikai újdonságokat használva mint a gördíthető ostromtorony vagy a faltörő kos. A Nisava mentén előrenyomulva elfoglalták Serdica (Szófia), Philippopolis (Plovdiv) és Arcadiopolis városát. Konstantinápolynál körbefogták és megsemmisítették a római erőket, és csupán azért kényszerültek megállásra, mert a város masszív falaihoz nem volt megfelelő ostrom-eszközük. Theodosius elismerte a vereséget, és Anatoliust küldte a béketárgyalásra, amely a korábbiaknál is keményebb volt: a császár átad 6 000 római fontnyi (kb. 1963 kg) aranyat, büntetésül a korábbi egyezség megszegéséért, az éves adót megháromszorozza, így az 2 100 font arany lesz (kb. 687 kg), és minden egyes hadifogolyért 12 solidus váltságdíjat fizet.

A sikeres hadjárat után a hunok visszahúzódtak birodalmuk belsejébe. A Priscust követő Jordanes írása szerint nem sokkal a távoztuk után, 445 körül Bleda meghalt, és Attila maga ült a trónra. A történészek vitáznak azon, hogy vajon megölte-e a bátyját egy vadászaton, vagy az más okból halt meg, de Attila vitathatalan ura lett a hunoknak, akik ismét a Keletrómai Birodalom felé fordultak.

                                                     Az egyeduralkodó

447-ben Moesián keresztül Attila összevont erőkkel ismét bevonult a bizánci birodalomba. A keletrómai hadsereg a gót Arnegisclus magister militum vezetésével a Vid folyónál csatát vesztett, így a hunok ellenállás nélkül benyomulhattak a Balkánra, egészen Thermopüléig. Konstantinápolyt csak Flavius Constantinus prefektus közbelépése mentette meg: a városlakókkal újra felépíttette és kiegészíttette a földrengésben leomlott, meggyengült védőfalakat.

Fennmaradt az invázió elbeszélése:

A hunok barbár nemzete, mely Thrákiában lakott, olyan hatalmassá vált, hogy több mint száz várost foglaltak el és Konstantinápoly majdnem veszélybe került és a legtöbben elhagyták azt. . . . És annyi gyilkolás és vérontás volt, hogy a halottak száma megszámlálhatatlan volt. Elfoglalták a templomokat és kolostorokat és nagy számban ölték meg a papokat és szűzeket.

–Callinicus, Szent Hypatius élete

"Mikor az este közeledett, fáklyákat gyújtottak, és két barbár jött előre Attila előtt és dalokat énekeltek, amiket írtak, megénekelve győzelmeit és háborús tetteit. És az ünneplők nézték őket, és voltak, akik örvendeztek a dalokon, mások szíve izgatott lett, ahogy emlékeztek a háborúkra, de mások könnykben törtek ki – azok, akik testét meggyengítette az idő és akik lelke megpihenni kívánt."

Attila aranyban fizetendő adót kívánt, és azt, hogy Sigindumtól (Belgrád) keletre 300 mérföldre, a Dunától délre pedig 100 mérföldre húzódjon vissza a Birodalom. A béketárgyalások mintegy három évig folytak. 448-ban követként a történész Priscus járt Attila táborában. Jordanes által megőrzött jelentéseinek töredékei bemutatják Attila személyét: egykedvű és egyszerű, körötte díszes udvaroncok, számos feleség, mellette szkíta udvari bolondja, mór törpéje...

Fenséges étkeket szolgáltak fel nekünk és a barbár vendégeknek ezüst tálakon, de Attila nem evett mást, csak sültet, egyszerű, fa tálcáról. Minden másban hasonlóan mértékletes volt; fakupából ivott, míg vendégei arany és ezüst serlegből. Ruházata is egyszerű volt, csupán a tisztaságát igényelte. Sem az oldalán viselt kard, sem szkíta lábbelije, sem lova kantárja nem volt díszített, eltérően más szkítákétól, akik arannyal, ékkővel vagy bármi értékessel ékesítették azokat. A földet gyapjú szőnyegek borították. – jegyezte fel Priscus.

E három év alatt, egy Jordanes által feljegyzett legenda szerint Attila felfedezte "Mars Kardját":

A történész Priscus azt írja, a következőképpen találták meg: "Mikor egy bizonyos juhász bicegni látta az egyik üszőt a nyájában és nem talált magyarázatot a sebére, kíváncsian követte a vérnyomokat és végül egy kardhoz ért amire ügyetlenül rálépett legelés közben. Kiásta és egyenesen Attilához vitte. Ő megörült ennek az ajándéknak, és, nagyravágyó lévén, azt gondolta, hogy az egész világ vezetőjévé nevezték ki, és hogy a győzelem Mars kardján keresztül biztosítva volt számára.

-Jordanes, A Gótok Származása és Tettei XXXV fej. (e-text)

Későbbi tanulmányok ezt a legendát a közép-ázsiai sztyeppék nomádjai közt gyakori kard-imádat részeként azonosítják.

                                                 Attila Nyugat-Európában

450-ben Attila bejelentette, hogy támadást kíván indítani a vizigótok toulouse-i királysága ellen III. Valentin császárral szövetségben. Előzőleg jó kapcsolatban állt a nyugati birodalommal és uralkodójával, Flavius Aëtiussal – Aëtius 433-ban rövid száműzetését a hunok közt töltötte, és az Attilától a gótok és a bagaudae felkelők ellen kapott csapatok segítették hozzá Attilát a nagyrészt névleges nyugati magister militum cím elnyeréséhez. A vizigótokkal szembeszálló és tőlük tartó Geiserich ajándékai és diplomáciai törekvései is befolyásolhatták Attila terveit.

Honoria, Valentin nővére azonban 450 tavaszán – hogy elkerülje kényszerített házasságát egy szenátorral – elküldte a hun királynak segítségkérését és gyűrűjét. Bár Honoria valószínűleg nem házassági ajánlatot kívánt tenni, Attila mégis így értelmezte az üzenetet; elfogadta, s a nyugati birodalom felét kérte hozományul. Mikor Valentin felfedezte a tervet, csak anyja, Gall Placidia győzte meg, hogy halál helyett csak száműzetésre ítélje Honoriát; Attilának pedig levelet küldött, melyben nyomatékosan tagadta a házassági ajánlat törvényességét. Attilát a levél nem győzte meg, követet küldött Ravennába, hogy kihirdesse Honoria ártatlanságát, hogy az ajánlat törvényes volt, és hogy el fog jönni, hogy elfoglalja, ami jog szerint őt illeti.

Eközben a lovaglóbalesetben elhunyt Theodosius utódja, Marcianus megtagadta a hunoknak a további sarc fizetését; az ezt követő inváziók, mind a hunok, mind más népek részéről, igen kevés mozdítható értéket hagytak a Balkán területén. A száli frankok királya meghalt, és a két fiú közti trónharc árkot húzott Attila és Aetius közé: Attila az idősebb, míg Aetius a fiatalabb fiút támogatta. J. B. Bury szerint Attila szándéka, mire nyugatra ért hadseregével, az ekkorra Európa legnagyobb államává vált hun birodalom kiterjesztése volt a gall és az atlanti partokra. Mire Attila összegyűjtötte hűbéreseit, és megkezdte menetelését nyugatra, szövetségre tett javaslatot mind a vizigótoknak, mind Rómának.

451-es érkezése Belgicában egy Jordanes által félmilliósra becsült hadsereggel tisztává tette céljait. Április 7-én elfoglalta Metzet; Aetius elindult megállítására frankokból, burgundokból és keltákból toborozva seregét. Egy Avitustól érkező küldöttség és Attila további nyugati előretörése meggyőzte I. Theodoricot, a vizigót királyt, hogy szövetségre lépjen Rómával. Az egyesített seregek Attila előtt érték el Orleanst, ezzel megállítva a hun előretörést. Aetius üldözőbe vette és utolérte a hunokat. A két sereg Chalons közelében ütközött meg. A csatát általában, bár hibásan, a gót–római szövetség győzelmének tekintik. Theodorikot megölték a harcban. Aetius nem tudta előnyét kihasználni, és a szövetség gyorsan felbomlott. Attila visszavonult, hogy folytassa hadjáratát Itália ellen.

                                           Itália megszállása, Attila halála

Attila a Tisza mellékéről, ahol a birodalmának központja volt, először Konstantinápolyt kényszerítette adófizetésre, majd nyugatnak fordult. Róma főleg újdonsült szövetségesei, akiket ugyanúgy veszélyeztetett a hunok támadása, ellenálltak. Kr. u. 451-ben a Galliába betörő Attila hatalmas seregével szemben Catalaunumnál hasonló erejű római–germán haderő sorakozott fel. A rendkívül véres csata döntetlenül végződött. A rómaiak visszavonultak, de a következő évben Attila újra Itáliára támadt rá. Hadai bevették Aquileia, majd Milánó városát, ám Róma kapuinál váratlanul visszafordultak. A hagyomány szerint csoda történt: I. Leó pápa szavai és az égi jel mentette meg az Örök Várost (igazából elképesztően nagy hadiadót/sarcot vetettek ki rómára, ezért Attila megkegyelmezett a városnak). Egy év múlva Attila meghalt, s fiai között testvérháború robbant ki a hatalomért, ami birodalma széteséséhez vezetett. A hunok maradékai Erdélybe, kelet felé húzódtak vissza a korábban leigázott, s most fellázadt népek elől.

                                                                               Attilka temetése

Attilát, minden idők legnagyobb harcosát női siránkozások és könnyek nélkül, de emberek vérével gyászolták meg. A lovasai körökben vágtattak a selyemsátor körül, ahol Attila holtan feküdt, miközben énekelték a gyászénekeket. A legenda szerint, befektették őt egy hármas koporsóba, ami aranyból készült, és hódításainak zsákmányaiból néhányat még mellé helyeztek. Az emberei eltérítették a Tisza egy szekcióját, eltemették a koporsót a folyómeder alatt, azután megölték a szolgákat, akik a szertartáson részt vettek, hogy titokban tartsák a pontos helyszínt, ahol Attila nyugszik.

                                                                                    Attila utóda

A fiai Ellac (a kijelölt utóda), Dengizich, és Ernakh harcolt a hagyatéka felosztása fölött. Ardaric, aki Atilla legmegbecsültebb törzsfője volt egyszer, szembefordult az ellenségeskedő testvérekkel, amikor érezte, hogy uralkodnak azok felett a nemzetek felett, akiket legyőztek.
Végül Attila utóda Ellac lett.

Ez egy történelmi tárgyú lap a hivatkozásokat áírányítja a wikipedia.hu-ra

vissza a címoldalra







magyartortenelem.lapunk.hu címoldaláraLap tetejéreOldaltérképHirdess oldalainkon!
ingyen honlap
Powered by lapunk.hu - Legyen neked is egy ilyen oldalad ingyen!